2017. április 16., vasárnap

Tehéntúrós rolád


Hozzávalók: a tésztához:
4 tojás, 8 dkg cukor, 4 dkg liszt, 4 evőkanál étkezési keményítő (ha nincs, helyette tehetünk lisztet), 2 evőkanál kakaó, 1 evőkanál olaj, 1 teáskanál sütőpor, citromlé, csipet só;
a krémhez: 25 dkg tehéntúró, 2 dl tejszín, 8-10 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 teáskanál zselatin;
továbbá: 10 dkg étcsokoládé, 0,5 dl tejszín, színes cukorka.
Elkészítése:
A tésztához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a cukorral és csipet sóval és kemény habbá verjük, hozzáadjuk a tojássárgáját, az olajat, a kakaót, majd a sütőporral elvegyített lisztet, és a keményítőt. A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben 170 fokon 20-25 perc alatt megsütjük. Nedves konyharuhába csavarjuk a piskótát, hagyjuk kihűlni. A krémhez a zselatint 2 evőkanál vízben jól megduzzasztjuk, majd vizet forralunk, és vízgőz fölött elkavarjuk, amíg jó folyós nem lesz. A tejszínt kemény habbá verjük, keveset a zselatinhoz kavarunk, hogy ne kapja össze, amikor a krémhez kavarjuk. A tehéntúrót a kétféle cukorral kikavarjuk, majd a zselatinnal és a tejszínnel összevegyítjük. A piskótát óvatosan kigöngyöljük, megkenjük a krémmel, majd felcsavarjuk. Hagyjuk jól megdermedni. A csokoládét a tejszínnel összeolvasztjuk és bekenjük a roládot. Színes cukorkával, tejszínhabbal díszítjük.
Húsvéti különszám 2017.

Nincsenek megjegyzések: