2014. december 22., hétfő

Kenőmájas


Hozzávalók:
1 kg sertésmáj, 2 kg zsíros sertéshús, 1 kg friss szalonna, 4-5 hagyma, fél kávéskanál pirospaprika, só, bors, szerecsendió, 1 evőkanál cukor, 2 evőkanál mustár, sertésbél.
Elkészítése:
A májat, a húst és a szalonnát kockára vágjuk. A hagymát vékony csíkokra vágjuk, majd a kockára vágott szalonnával, kevés víz hozzáadásával üvegesre pároljuk, beletesszük a húst és a májat, pirospaprikával fűszerezzük, pörköltnek elkészítjük. Amikor a hús megpuhult, langyosra hűtjük és háromszor ledaráljuk. Sóval, borssal, őrölt szerecsendióval fűszerezzük, jó alaposan elkeverjük, majd a megpucolt és megmosott bélbe töltjük. A megtöltött májas hurkát vízben vagy az abalében, lassú tűzön kb. 20 percig főzzük, majd óvatosan kiemeljük a léből, és hagyjuk kihűlni.

Nincsenek megjegyzések: