2014. december 12., péntek

Aszalt szilvával töltött sertésbélszín


Hozzávalók 4 személyre:
1 nagyobb vagy 2 kisebb sertésszűzpecsenye, 10 dkg vékonyra szeletelt császárszalonna, 15-20 dkg mag nélküli aszalt szilva, só, bors, pirospaprika, 80 dkg savanyú káposzta, zsír.
Elkészítése:


Az aszalt szilvát beáztatjuk kevés vízbe. A sertésszüzet hosszában félbevágjuk, majd jól kiklopfoljuk, sóval, borssal, pirospaprikával fűszerezzük. A császárszalonna-szeleteket szorosan egymás mellé rakjuk, ráhelyezzük a bélszínt, egyik hosszanti oldalán megrakjuk aszalt szilvával, a szilvás végétől kezdve jó szorosan feltekerjük, majd a szalonnába csavarjuk, és sütőzacskóba tesszük.  Kevés vizet öntünk a zacskóba, illetve egy evőkanál zsírt teszünk bele, majd bekötjük a zacskót, fogvájóval néhány helyen meglyukasszuk, tűzálló edénybe tesszük, és előmelegített 180 fokos sütőben lassan megsütjük. A káposztát vékonyra vágjuk, zsíron megpároljuk, kevés vizet adunk hozzá, megborsozzuk, ha szükséges, sózzuk is, és puhára főzzük. A megsült bélszíntekercset szeletekre vágjuk, és a párolt káposztával tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések: