2014. október 30., csütörtök

Kacsamájjal töltött sertésdagadó


Hozzávalók (4-6 személyre):
80 dkg sovány sertésdagadó, 1 zsemle, 40 dkg kacsamáj, 1 tojás, tej, 1 evőkanál zsír,1 fej hagyma, darált bors, só, 1 csokor petrezselyemzöld.
Elkészítése:
A sertésdagadóról levágjuk a zsíros részeket, majd éles késsel bevágjuk, amilyen mélyen csak tudjuk, vigyázva, hogy az oldalát ne vágjuk ki.
A töltelékhez a zsemlét beáztatjuk tejbe. A hagymát apróra vágjuk, kevés zsíron megpirítjuk, hozzáadjuk a megtisztított, csíkokra vágott májat, megsózzuk, borsozzuk, majd beletesszük a felaprított petrezselyemzöldet, és az egészet puhára pároljuk. Amikor kihűlt, ledaráljuk a kicsavart zsemlével együtt, és hozzákeverünk 1 egész tojást.  Betöltjük a dagadó nyílásába, és bevarrjuk.
A dagadót sóval, borssal fűszerezzük, zsírral kikent tűzálló tálba tesszük, kevés vizet öntünk alá, és egyenletesen forró sütőben saját levével locsolva pirosra sütjük.

A megsült dagadót lefedve 20-30 percig állni hagyjuk, csak azután szeleteljük és tálaljuk. Hidegen vagy melegen egyaránt finom.

Nincsenek megjegyzések: