2013. március 30., szombat

Tükörtojás kolbászfészekben



Hozzávalók:
1 cérnakolbász, 1-2 tojás, só. bors, zöldhagyma, saláta vagy petrezselyemzöld a díszítéshez
Elkészítése:
A kolbászt 1-1 centiméteres távolságra félig bevagdossuk, majd kört formálunk úgy, hogy a kolbászok bevagdalt fele kívül legyen. Forró olaj vagy zsíron elősütjük, majd 1-2 tojást beleütünk a kolbászkarika közepébe, sózzuk, borsozzuk és készre sütjük. Zöldhagymával, friss zöldséggel vagy céklás tormával tálaljuk.

Szalámis rózsák



Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta (40 dkg), 5 dkg félszáraz szalámi jó vékonyra szeletelve, 1 tojás.
Elkészítése:
A tésztát hagyjuk félig kiolvadni, hosszában 4-5 cm-es csíkokra vágjuk, a szalámiszeleteket rárakjuk a tésztára egymás mellé úgy, hogy kissebb mint fele lelógjon a tésztáról. Minden tésztacsíkot felcsavarunk, rózsát formálva. Ha szükség kissé megkenjük vízzel a tészta végét, hogy ragadjon össze. Majd sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk a kész rózsákat, a tojást felverjük és megkenjük a rózsák tetejét, előmelegített 180 C fokon 20-30 perc alatt megsütjük. 

Kellemes Húsvéti Ünnepeket

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok minden kedves Gasztrobloggernek, Ismerősnek és minden kedves Olvasómnak!



2013. március 22., péntek

Alma és banán palacsintatésztában



Hozzávalók: 
3 alma, 3 banán, 1 tojás, 1 dl tej vagy ásványvíz, 1 teáskanál cukor, 1 evőkanál olaj + 1 dl a sütéshez, só, csipet citromhéj, méz, porcukor a szóráshoz, kevés őrölt fahéj.
Elkészítése:
A banánokat félbe majd hosszába elvágjuk, az almákat fél centiméteres szeletekre vágjuk, a magházat kivágjuk. A tojást a cukorral, olajjal jól elkavarjuk, hozzáadjuk a tejet, a citromhéjat, csipet sót., sűrű palacsintatésztát kapunk, az alma- és banánszeleteket a tésztába forgatjuk majd forró olajban aranysárgára sütjük. A sült banánra mézet csurgatunk, az almaszeleteket megszórjuk fahéjas porcukorral.

Hamis gulyásleves

Egy finom böjtös leves, azoknak is akik nem esznek húst. Ízben hasonlít a valódi gulyásleveshez, ugyanakkor nagyon hamar elkészíthető és tartalmas leves. 

Hozzávalók:
50 dkg krumpli, 2 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, 1 hagyma, zeller, 2 gerezd fokhagyma, pirospaprika, zsír vagy olaj, 2 dl paradicsomlé, 1 teáskanál őrölt köménymag, só, bors, 1 tojás, liszt.
Elkészítése:
A hagymát apróra vágjuk, kevés zsiradékon megpároljuk, megszórjuk pirospaprikával, beletesszük az apróra vágott zöldségeket, kevergetve pár percig pirítjuk. Felöntjük a paradicsomlével és vízzel, hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát. Ízesítjük zúzott fokhagymával, őrölt köménnyel, a gulyáskrémmel, borsozzuk és ha kell sóval ízesítjük. Ha a zöldség és a krumpli megpuhult, a tojásból lisztből nokedli tésztát keverünk, beleszaggatjuk a levesbe és készre főzzük.

2013. március 20., szerda

Tojásleves


Hozzávalók:
4 tojás, 1,5 dl tejföl, 1 hagyma, 1 teáskanál ételízesítő, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj, 2-3 babérlevél, 1 kávéskanál cukor, pirospaprika, só, bors, ecet
Elkészítése:
A hagymát apróra vágjuk. Az olajat felforrósítjuk, beletesszük a lisztet, világosbarnára pirítjuk, belekavarjuk a hagymát, megszórjuk pirospaprikával, majd felöntjük 1 liter vízzel. Beledobjuk a babérlevelet, a cukrot, sózzuk, borsozzuk, 15 percig főzzük. A tejfölt elkavarjuk egy kevés forró levessel, majd a leveshez adjuk. A tojásokat felverjük, majd a forrásban lévő levesbe csorgatjuk, ecettel ízesítjük, 1-2 perc alatt készre főzzük. A kész levest pirított kenyérkockával tálaljuk. Tejfölt és ecetet adunk hozzá.

2013. március 19., kedd

Csirkemájpástétom házilag



Hozzávalók:
50 dkg csirkemáj, 15 dkg vaj, 1 hagyma, 1 gerezd fokhagyma, őrölt szerecsendió, 1 babérlevél, só, bors, 1,5 dl erőleves, 1 teáskanál pirospaprika, 1 teáskanál cukor.
Elkészítése:
Egy serpenyőben 5 dkg vajat felolvasztunk, beletesszük az apróra vágott hagymát és a zúzott fokhagymát, üvegesre pároljuk, majd rádobjuk a megtisztított, kockára vágott májat. Pár percig pirítjuk, majd ráöntjük az erőlevest, hozzáadjuk a pirospaprikát és a babérlevelet. Lefödve kb. 10 percig pároljuk. Tűzről levéve kidobjuk a babérlevelet és a májat pürésítjük, vagy kétszer ledaráljuk. 10 dkg vajat hozzákavarunk, sózzuk, borsozzuk, a cukorral és szerecsendióval ízesítjük. Befőttesüvegbe rakjuk, kissé kidunsztoljuk, majd forró zsírt öntünk rá, az üveget lezárjuk és hagyjuk kihűlni. Hideg helyen tároljuk.

2013. március 14., csütörtök

Diós-csokis kevert tészta



Hozzávalók:
25 dkg liszt, 12,5 dkg margarin, 12,5 dkg porcukor, 2 tojás, 1 dl tej, 1 csomag sütőpor, 1 tasak vanília cukor, csipet só, 1 teáskanál reszelt citromhéj, 2-2 evőkanál apróra vágott dió és étcsokoládé
A mázhoz: 3 evőkanál tejszín, 4 dkg étcsokoládé.
Elkészítése:
A margarint a porcukorral és a vanília cukorral krémesre kavarjuk, hozzákavarjuk a tojásokat,
csipet sót, a citromhéjat és a tejet. A sütőport kevés citromlével felhaboztatjuk majd a liszttel
együtt a vajas krémhez kavarjuk. A diót és az apróra vágott csokoládét is belekavarjuk a
tésztába, majd előmelegített sütőbe 40 perc alatt megsütjük.

2013. március 5., kedd

Szarvaspecsenye gombával és sajtos-tejfölös krumplival

Ez a recept abból a szarvashúsból készült, amit még az Ivói találkozóról hoztam. Még másnap megsütöttem a húst, sajtos-tejfölös krumplit készítettem mellé, a beblogolása mégis elmaradt, de ami késik nem múlik, hát íme :) 

Hozzávalók:
50-60 dkg szarvashús, 30 dkg gomba, 1 hagyma, olaj, citrom, só, bors, szárított zsálya
Elkészítése:
A hagymát apróra vágjuk, a húst megtisztítjuk, jól megmossuk, felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk, majd a hagymával, a morzsolt zsályával, a citromlével, az olajjal páclébe tesszük. Egy éjszakára hideg helye tesszük. Másnap a húst kiszedjük a pácléből és kevés olajon megpároljuk, majd zsírjára sütjük. Amikor a hús megpuhult hozzáadjuk a szeletekre vágott gombát, sózzuk, borsozzuk és puhára pároljuk. Sajtos-tejfölös krumplival tálaljuk.
a körethez:
1 kg krumpli, 1,5 dl tejföl, 10 dkg sajt, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, olaj.
A burgonyát sós vízben megfőzzük, hagyjuk kihűlni. Amikor kihűlt, meghámozzuk, kissé besózzuk és egy olajjal kikent tűzálló tálba rakjuk, előmelegített sütőben megpirítjuk. Amikor szépen megpirult, megszórjuk őrölt borssal, megszórjuk reszelt sajttal, meglocsoljuk tejföllel. Sültekhez, húsételekhez forrón tálaljuk.

Májgombóc leves



Hozzávalók:
15 dkg csirkemáj, 1 kis fej hagyma, 1 tojás, 1 szelet kenyér vagy zsemle, petrezselyemzöld, gríz, só, bors, olaj, tej, hús- vagy zöldségleves.
Elkészítése:
A zsömlét vagy kenyeret egy kevés tejbe áztatjuk. A hagymát apróra vágjuk és kevés olajon üvegesre pároljuk. A májat egy éles késsel  elkaparjuk vagy ledaráljuk, hozzáadjuk a kicsavart zsömlét, a tojást, az apróra vágott petrezselyemzöldet és a hagymát. Sózzuk, borsozzuk és jól összedolgozzuk, ha nem ált jól össze a máj, kevés grízet dolgozzunk bele. Vizes kézzel gombócokat formázunk és a fövő levesbe szaggatjuk, pár percig főzzük, amíg feljönnek a leves tetejére. Pulyka vagy sertésmájból is elkészíthetjük.

Túrós-mazsolás kuglóf


Hozzávalók:
25 dkg tehéntúró, 25 dkg margarin, 2 tojás, 25 dkg liszt, 1 tasak sütőpor, 15 dkg porcukor, 2 tasak vanília cukor, maréknyi mazsola, fél citrom reszelt héja, csipet só
Elkészítése:
A margarint a kétféle cukorral elkavarjuk, a tojásokat egyesével beledolgozzuk. Először a mazsolát és a citromhéjat, majd a tehéntúrót és a sütőporral elkavart lisztet is hozzákavarjuk. A kuglófformát kivajazzuk(a szilikon formát nem kell), majd a tésztát a formába simítjuk és előmelegített sütőben 175 C fokon 40-50 perc alatt megsütjük. A formában hagyjuk kihűlni. Kiborítjuk, a tetejét porcukorral megszórjuk.

2013. március 4., hétfő

Csirkemájjal töltött sertésdagadó



Hozzávalók:
80 dkg sovány sertésdagadó, 1 zsömle, 40 dkg csirkemáj, 3 tojás,  tej,1 kanál zsír,
1 fej vöröshagyma, darált bors, só, 1 csokor petrezselyemzöld.
Elkészítése:
A sertésdagadóról levágjuk a zsíros részeket, majd éles késsel bevágjuk, amilyen mélyen csak tudjuk, vigyázva, hogy az oldalát ne vágjuk ki.
A töltelékhez a zsömlét beáztatjuk a tejbe, 2 tojást keményre főzünk. A hagymát apróra vágjuk, kevés zsíron megpirítjuk, a megtisztított májat hozzáadjuk,  megsózzuk, megborsozzuk, beletesszük az apróra vágott petrezselyemzöldet. Ha kihűlt, ledaráljuk a kicsavart zsömlével együtt, hozzákeverünk egy egész tojást és az apróra vágott főtt tojást.  Betöltjük a dagadó nyílásába, és bevarrjuk.
A dagadót befűszerezzük sóval, borssal, zsírral kikent tűzálló tálba tesszük, kevés vizet öntünk alá és egyenletes forró sütőben, saját levével locsolva, pirosra sütjük.
A megsült dagadót, lefedve 20-30 percig szikkadni hagyjuk, csak azután szeleteljük és tálaljuk. Hidegen vagy melegen egyaránt finom.

Tejfölös csirkemáj


A csirkemájat nem kell túlbonyolítani, de éppolyan változatosan el lehet készíteni, mint bármilyen másfajta húst. Előnye, hogy nagyon hamar elkészül és gyorsan varázsolható belőle sokféle finomság.

Hozzávalók:
50 dkg csirkemáj, 1 hagyma, 0,5 dl fehérbor, 2 dl tejföl, petrezselyemzöld, só, bors, olaj.
Elkészítése:
A májat megtisztítjuk, megmossuk, majd leitatjuk a vizet róla és darabokra vágjuk. Az olajat felforrósítjuk, beletesszük a felszeletelt hagymát, üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a májat. Kissé összepirítjuk, megszórjuk darált borssal, időközönként meglocsoljuk borral és készre főzzük. Amikor a máj elkészült, megsózzuk, hozzáadjuk a petrezselyemzöldet és a tejfölt. Krumplipürével vagy főtt rizzsel tálaljuk.